Szél meséje
"Ülök az ablakban magányosan,egy magam körülöttem vidám gyerekek számomra már nem is emberek túl vidámak s vakok nem veszik észre,magányos vagyok egyedül ülök,egy magam egy magas ablakban hallgatom a szél mit beszél valami titkot mesél titkot,egy gothic lányról kit nem értett meg senki szomorú volt,magányos,csak búja volt neki sokat sírt,s nem nevetett békét keresett magányos,szomorú,barátok nélküli élete, úy érezte ez szörnyű végzete hiába várt,csak rosszabb lett senki sem értette meg, nem gondolt már másra csak a halálra érezte így jobb lesz neki nem hiányzik majd neki semmi,senki ki ment hát a sínekre életében egyszer boldog volt,nevetett,lefeküdt sietve boldog volt hogy elmehet itt hagyva minden rosszat,szemetet jött a vonat,nem várt sokat boldogan ment el, nem sírt,nevetett, itt hagyva minden szemetet csak én hallottam a mesét,az ablakban ülve, érzetem ha megteszem jobb lesz a világ nélkülem nevessetek csak önző gyerekek örüljetek mert elmegyek nem cikiztek,bántatok többet ki mentem a sinekre lefeküdtem sietve boldog voltam hogy elmegyek nem hallom többé ahogy a boldog gyerekek nevetnek a szél már két titkot mesél két gothic lányról beszél kiknek sírjához most sem mennek boldog,nevető gyerekek bárcsak tudnák mit éreztek magányosan,szomorúan éltek, bár sosem vétkeztek"
|